most vagy tényleg nagyon furán viszonyulnak időnként egymáshoz a dolgok, vagy tényleg megviccel a mintázatkereső progim. egyre többet értek ugyanis a dolgok működési mechanizmusaiból, és épp ezért egyre kevesebbet; a jelenségek esetlegessége a felismert mintázatok számával együtt nő. ez elég ellentmondásosan hangzik, pedig csak az általam felismert szabályrendszerek egymásnak feszüléséről van szó, ami egy idő után a történéseket a káoszdinamika cortexaszaló világába vezeti.
ebből fakad a folyamatos információtúltengés, emiatt a folytonos és egyébként reménytelen újraparaméterezés miatt. reménytelen azért, mert jelenlegi korlátaim közt csak erősen véges számú dolgot tudok egyszerre felfogni, márpedig a jelenségek nem igazán végesek; legnagyobb sajnálatomra nincs olyan, hogy itt kezdődik a világ és itt van vége. azaz lúzer vagyok, mert még mindig ugyanaz a már lassan hát-nyolc éve körülöttem ugrándozó mumus riogat; név szerint az, amelyik rendszeresen a képembe röhögi, hogy úgysem fogom fölfogni a fölfoghatatlant. ettől a feldolgozórendszerecském dacba vágja magát, hogy csakazértis, miközben tudja, hogy reménytelen; sikít és csikorog, vagy sikítvacsikorog, ahogy épp kijön neki a lépés. ezen áldatlan állapotnak fizikai megnyilvánulásai rendszerint cselekedeteim extremitásaiban öltenek formát. másképp mondva amikor épp nem bírom elviselni az agyamat és korlátait, láthatólag stikkes leszek kicsit. szegénykéim. persze, mondták nekem, mikor még zsírkrétával rajzoltam a mikulást, hogy a nagybetűs élet nem olyan egyszerű, de arról egy árva szó sem volt, hogy néha a csak így magában a megismerési folyamat is olyannyira terhes, hogy kedvem volna szüneteltetni időnként. persze nem igazán lehet, mert a rendszer (mint a frankó rendszerek úgy általában) öngerjesztő: aki egyszer rászokott a gondolkodásra, nehezen szokik le róla. biztos nem is kell, csak néha nekem sok ez az egész.
mondjuk a szép az volna, hogy ha egyszer elhagynám a megismeréskényszeremet, és elfogadnám, hogy tökmindegy mi van, úgyis az van, ami van, és senkit sem érdekel, hogy én történetesen értem-e, akkor egy csapásra megvilágosodnék. olyasmi érzés lehet, mint vihorászni egy nagyon szemét ördöglakat kibontása után. márpedig van egy olyan megérzésem, hogy a megoldás valamiképpen egy ilyen triviális dolog lesz... és lesz benne egy olyan rész, ahol el kell majd hagyni ezt a fene nagy egoizmusomat. na, neki is látok.
napi tipp:
ha érzed, hogy a torkod nem az igazi, akár túlerőltetés, akár hevenyebb megfázás, akár megfázva üvöltözés okán, akkor mondd le az esti, romantikus jellegű programjaidat, és kezdj neki az orális kezelésnek! először is öntsd le a következőket a torkodon: grépfrútlé, tonik (a kinin fertőtlenít), 1g c-vitaminnal futtatott kalciumos pezsgőtabletta citromlével megspékelve (a citromlé azért is jó bele, mert savas környezetben kevésbé rakódik ki a pohár aljára a fehér dzsuva, aminek a beledben kéne lennie), pálinka (lehetőleg erőspaprikás és lehetőleg kortyolgatva), almaecet. ezek mellett edd a következőket: sok-sok fokhagyma, még több vöröshagyma, mindenhez erőspista/erőspaprika, grépfrútmag (szétrágva), méz. ha jól csináltad, másnapra már elmúlik a náthád, és megkezdheted a kúra során kialakult gyomorvérzésed kezelését.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.