hát sajnos...

az utóbbi pár napban több beszélgetésem is érintette a rend-rendetlenség problémakörét, és ennek összefüggéseit az ember általános lelkiállapotával, teljesítőképességével. nem volt nehéz kitalálni, hogy bár a térbeli renddel nem igazán van már bajom (korábban abból a szempontból is armageddon voltam), viszont az időbeli rendszerességem, bár három évig fenn bírt állni, tavaly nyár közepétől kezdve ismét elkezdett összeomlani.

ennek tőlem függő és független okai egyaránt voltak-vannak. a tőlem függetlenek egyszerűek: sokféle dolgot csinálok, amiknek az időpontja nem fix, vagy csak hivatalosan az, és későn derül ki a változás. ez annyit tesz, hogy csak pár napra tudok előre kalkulálni az időmmel, és arra sincs semmi garancia, hogy valóban az lesz, amit én elképzeltem. a másik nagy szívfájdalmam az, hogy baromi messze lakom most mindentől és mindenkitől, a közlekedés pedig olyan gyér erre, mint kemoterápiás ilonka néni haja nyócvan éves korában. igazán remek procedúra megközelíteni bármit is, ami másfél-két órányira van innen, márpedig a budai célpontjaim erősen ebbe a kategóriába tartoznak. nem mellékesen tök érdekes, hogy itt, rákosborzasztón a meglepően olcsó a lakás mostanában... vajon miért...

ezen a helyzeten azonban akkor sem tudok június-juliusig változtatni, ha a fejem tetejére állok is. a panaszkodás és az idegeskedés helyett meg kéne próbálnom arra a részre koncentrálni, amin esetleg én tudok változtatni. a tőlem függő változások közül, amik a teljes időbeosztás-káoszhoz vezettek, a legfontosabb az olyan tevékenység hiánya, amit minden nap, következetesen csinálok. nehéz is volna kivitelezni, ez tény, mivel minden nap máshova és máskorra kell mennem; teljesen esetleges, hogy hol ébredek egy adott reggel és hol fekszem le, és az is sűrűn változik, hogy egy adott nap nulla, vagy tizenhárom órát dolgozom. éppenséggel emiatt esett ki az, ami tavaly nyárig komoly stabilizáló tényező tudod lenni: a csaknem mindennapi sport. ez most nem megvalósítható, mert időigényes, időpont- és helyszínfüggő. következésképpen kezdetben olyasmit kell mindennapivá tennem, ami kevés időt vesz igénybe és bárhol elő lehet adni, valamint nem függ különösebben a fizikai állapottól. tulajdonképpen borzasztóan mindegy, hogy konkrétan mi az, a lényeg az, hogy legyen. wangmo tanácsa vsz megfogadandó ebből a szempontból: tíz perc összpontosítás, ennyi az egész.

ezzel csípőből szembemegy az időnként felszínre törő káosz-imádatom. ekkor kapitulál a tudatos írányítócskám, és belefekszem a gondolati és érzelmi anarchiába, sőt, akár inkonzisztenciába. ez amolyan black metalos érzés, még akkor is, ha nem feltétlenül reszelős, mínusz húsz fokos zenéhez kötődik. ilyenkor jó magasról tenni minden elvárásra és rendszerszerűségre, és rettentő szenvedélyesen, kerülő nélkül pontosan azt csinálni, amihez aktuálisan kedvem van, még akkor is, (sőt, talán éppen azért, a lázadás művészetének kedvéért,) ha az határozottan szembemegy az aktuálisan követendőnek kijelölt, konstruktív jellegű értékrendemmel. csodálkoznék, ha egyedül lennék ezzel a szokásommal... hogy 530-at idézzek: csak a szamár következetes. vagy aki megvilágosodott, azaz már mint személy nincs. szóval akkor mégiscsak a szamár.

mindemellett azért elkezdtem az utóbbi pár napban fokozni az egengem körülvevő tér strukturáltsági fokát is, azaz szelektálgatok a kis dolgaimon, rendezgetem őket a magam szája íze szerint, növelem az átláthatóságot. fene gondolná, hogy ez ilyen sokáig eltart még azok után is, hogy a dolgaim felét fogtam, és fölgyújtottam a nyáron. jelenleg egészen élvezem ezt a pepecselős-fajta rendezgetést. öröm látni, ahogy a környezetem előrevetít egy nyugodtabb 'engem'. szerintem mindenki boldogabb lenne tőlem - engem is beleértve - ha kevesebbet idegeskednék, és rendezettebb gondolat- és érzelemvilágot reprezentálnék viselkedésemmel. ez mondjuk azért is fura téma, mert azért úgy általában tudom, hogy mi hogy van, más kérdés, hogy sokszor még mindig nem úgy cselekszem, ahogy én magam gondolom. na, legalább egy tulajdonságom biztosan van, ami 100%-ig emberi. mondjuk azért ebben is fejlődtem egy csomót az utóbbi időben, úgyhogy bár törekszem rá, nem várom el magamtól, hogy holnap reggeltől kezdve hirtelen tökéletesen tudatos legyek. ha ezt elvárnám, maximum frusztrált lehetnék, és az erősen hátráltatja a tökéletesedést.

napi tipp:

elkövetkezének a nehéz idők, amelyekben az ember, vagy legalábbis az ember lánya folyton fázik. ennek következtében lehet válogatni aközött, hogy összefagysz-e, vagy pedig úgy nézel ki, mint úgy jól fejlett hím oroszlánfóka a póló, a két-három réteg pulcsi és a nagykabát viselése okán. pár bátor lélek azonban megpróbál nem választani, azaz hőmérsékletfüggetlenül nem fázni. a témában végzett kísérleteim alapján azonban azt javaslom, hogy ezen személyek hagyjanak fel az alulöltözöttséggel, és a megfeszített próbálkozással, mert csak veszíthetnek az ügyön annyit, amennyi időt fázva és náthásan töltöttek.* esetleg tényleg tanulják meg a tumo-t. aztán tanítsák meg nekem is.

* kutatásaimnak ellentmondó eredmények is születtek, de azokat nem hiszem el, mivel empirikus úton az ő eredményeik ellenkezőjére jutottam. hideg van, na.