hát igen. valami véget ért. és ez a kissebb baj, mert ami elkezdődött, az a nagyobb. nem teljesen világos ugyanis számomra az, hogy miért provokálom folyton saját magam sorozatos megaláztatását, teljes fizikai kimerülését és lelki értelemben vett kiégését.

az egyik felsejlő ok, hogy nyilván bűntudatom van, és keresem a büntetést. remek. csak esetleg úgy kéne bűnhődni, hogy még véletlenül se csináljak újabb bűnöket.

a másik, hogy el akarom érni a gödör legalját, ahonnan már nem eshetek tovább. akkor legalább biztos talajom lenne a feltápászkodáshoz. tudnám, hogy nem eshetek lejjebb. mondjuk nem tudom, ma mi böki az oldalamat, de lehet, hogy ez már a legalja. nem tudom hova lehetne még. mindegy, kétségkívül meg fogom tudni, ha lehet lejjebb esni. ezt lefogadom.

az se egy hülye ötlet, hogy most úgymond bosszút állok a világon, tudat alatt. ezzel nem is volna baj, ha azokon a konkrét személyeken állnék bosszút, akik tönkretettek, de rajtuk vagy nem lehetséges, vagy természetükből kifolyólag eléggé kikészítik magukat ahhoz, hogy nekem a műre már rá se kelljen nézni. nem mintha a bosszúállás bármilyen szinten korrekt dolog volna - a bosszú mindig csak bosszút szül, a sérelmek pedig csak újabb sérelmeket. aminek ugye nyilván nincs értelme. a gyűlölet önjáró ciklus. ha van(nak) hozzá partner(ek), és mindkettő kiartó játékos, a játszma a végtelenségig eltart. nem kéne játszani és kész. pláne nem úgy, hogy mivel lefojtom az egész bosszúvágyamat, tudattalanul jön ki, és pont nem azokat célozza, akik megérdemelnék, sőt. ez nagyon nem okés. miért kell pár csodálatos embernek elszenvedni, amit pár pszichopata féreg tett velem? hát sajnos ennek csak én vagyok a megmondhatója. meg is mondom: azért, mert nem tudok rendesen disztingválni. összegyűlögetett a szar a biliben és hoppá... kiborult. arra kellett volna borulnia, aki csinálta, de nem arra borult. eszem ágában sincs ezt validálni azzal, hogy leírom. csak konstatálom a tényt, hogy ez van. végülis én is csináltam és rám is borult. valahol van egy csöppnyi igazság.

pár szívemnek kedves idézet egyébként, csak hangulatfestés gyanánt, kiemelés tőlem, hehe:

'egy önző kurva vagy'
'csodálom, hogy még nem takarítottad el magad a világból'
'mióta ismerlek, semminek nincs már értelme'
'wangmo-t nyilvánvalóan azért szereted, mert ő az egyetlen ember, aki
ismeri a valódi arcod, és ennek ellenére nem támad tőled időről-időre
hányingere'

csodálatos képek, nemdebár? az a gond mindössze, hogy nagyságrendekkel többet ártanék, ha valóban eltakarítanám magam a világból, mint ha nem - valami szent csoda folytán még mindig vannak, akik szeretnek, másrészt vannak, akik lehet, hogy már nem szeretnek, de azért eléggé magukra vennék a dolgot. persze, van aki örülne, de olyan embernek nem szeretnék a kedvére tenni, aki az embertársa halálát kívánja, ha nem gond. szóval a takarítás nem megoldás: egyszerűen meg kéne nyugodjak, és aztán dolgozni, dolgoni, dolgozni. és legfőképpen kussolni mellette. csak semmi lelkizés. csak semmi sírás-rívás. hozzuk ki az emberből, ami hasznos, és nyomjuk el, ami nem. csomóan élnek így. és működik. kihúzzák 75 éves korukig aztán csinosan távoznak egy kerek, becsületes, tisztességes életet lezárva. gyönyörű elmélet, csakhogy az emberi lélek nem így működik, legalábbis engem tutira nem ilyen fából faragtak. és minden ellenkező vélemény ellenére állítom, hogy van lelkem, mégpedig elég virgonc, önjáró fajta. lehet, hogy egy rakás szar, de legalább biztosan van. szóval nagyon frankó út volna, ha levenném a lelki hangerőt, és az intellektuális részt feltolnám maxra, de hát basszus, nem egy gép vagyok. ha lehetséges volna ilyesmi, már korábban megtettem volna, és nem állna most mögöttem az, ami.

tehát egyéb megoldás kell. megdögleni nem lehet, átmenni droidba nem lehet, felejteni nem lehet. akkor mi legyen? el kéne tűnni, és új életet kezdeni valahol? ugyan kérem, magammal mennék, ott figyelnék az utazótáskában... sorsszerűen (de valójában nem úgy, ez az egész sorselmélet egy épületes baromság, felelősségelhárítás) kialakítanám ugyanazokat az emberi kapcsolatokat, csak történetesen más személyekkel... vagy esetleg át kéne menni teréz anyába? lassú folyamat, de nem elképzelhetetlen. hihetetlen sok szent volt korábban megrögzött főfasz, aztán csak kiverekedték magukat az evilági igényeik közül, bár azért ahhoz kellett kraft. valószínűleg az a baj, hogy nem szoktam olyasmiket haluzni, hogy jézus/x angyal/krisna/buddha/jóisten/allah megjelenik és megmondja nekem a tutit. azt elhiszem, hogy egy ilyen tali tud kraftot adni, de bocs, srácok, velem eddig ilyesmi nem történt. ezek az elvont entitások szerintem egészen máshol foghatóak meg, és az, amennyire - és ahogyan - tudatában vagyok a világmindenség egységességének, most nem ad túl sok energiakreditet. most kb. annyi erőm van, hogy kedvesen mosolyogva írjam ezeket, hogy a környezetemben dolgozóknak ne kelljen a valódi érzelmeimet látniuk, és még ezt sem tudom, hogyan és miből csinálom. következő remek ötlet: próbáljak túlélni, és megvárni azt a külső hatást, ami élhtő állapotba billent? na, azért annyira sok teréz anya azért nem rohangál budapesten, hogy még egyet kifogjak - már így is valószínűtlenül sok jött szembe.

akkor mi legyen? esetleg oldjam meg a problémáimat?

hát, szerintem inkább vigyenek el a földönkívüliek. az a biztos.

egyébként akik nagyon köszik, valamint felszínen tartottak érzelmileg, hogy ezt a töméntelen sok marhaságot leírhassam, többek közt wangmo, obi és kcr. nagy tapsot nekik, nem tudom, hogy csinálták. de megcsinálták.

nade jöjjön valami vidám is: megszületett egy újabb, és az eddigiekhez hasonlóan mély és egyértelmű jozef-vers, álljék is itt, mint délceg szobor a talapzaton:

jozef armageddon: hullámok a leg-előn
/akcióvers/

aranypászma-madarak ússzák köreiket a hóban,
arcszeszes fiola önjárón gördül a padlón.
vadlovak értelmezik át az üres lexikonokat,
hajékek merevítik elffé a bank-kód.

kerek kezek. örök szemek. öregszem.
ajakívekké lényegülnk a vén körút árkádjai,
alkonyult arcok szitálnak a lepel alatt -
menj tovább! már ronggyá lett e nap.

unix, linux, puszilsz.
könyvek írják át a fémszektorokat,
közben szentek hánynak a pokrócra,
és morognak a pók-hasfalak,
a metaforradalom örökös adósai,
kik folytonos libamáj, kiaszott hangpuszta;
kettéökörült már a fájó rósejbni,
az üvegen, némán - metamorfózisok.

matematika, szarkák, és virgonc frázisok.
hóoltott vadak. légiónász. egy új tavasz.
megtéveszthetetlenül rohangál a malaszt,
de mi hiányzik? hisz halott a hittelen,
sikolyragasztások nyálazzák lételem.

már ettünk. szemhéj kopog. halkulás.
ha hallunk, nincs viszony-megrovás.
kereskedő keresvén keresi párját -
szólt a dőre hirdetés.

valami kipattan. egy vörös színből,
afféle kölcsönkártya-repkedés,
de csitt: már köztünk jár a vaksörét...
belealkonyult a forró karamell-mába.
mondd, a delnők miért trónolnak a piramis tetején?
hittem, hogy túlcsordultunk a világ peremén.

hittem, hogy kirajzottunk. penészen mind.

cseppcsobbanások. egek. terek.

elkent hasonmások rágnak filmeket,
ideköltözött egy nő. még nem köszöntem neki.
kiürült ruháit körberendezheti.

most háromnegyedben valljuk az éjszakát,
bajszos bajkeverők látogatják baját,
félhold-szarvú zsiráfok festik meg az eget,
tehetetlen ultrakávék keringőznek veled.
nem te.
valaki más.
egy ajaktalan együgyű lény.

répaszín kezed most szívemre tekint,
melengetett arcvíz. ismét. legyint.

ajaxos padlók csillogása, ó!
elszállt felettünk a giling-galangozás,
belénpördul a kockakerék,
ajkak, havak, padlók, ürgék.

COMPUTER SCIENCE

megteheti.

***

bocs, ez überfárasztó lett. és még így is kihúztam belőle pár részt. el lehet képzelni, hogy milyen remek volt megírni. hát sajnos.

napi tipp:

ha már tényleg eszetlenül alvásdeprimált vagy, és semmilyen társadalmilag elfogadott módszerrel nem tudod fölébreszteni magad (kávé, energiaital, tea, hidegvizes arcmosás, zene 120 decibelen), alkalmazd a fejelés módszerét! könnyű, olcsó, gyors és meglehetősen hatékony. természetesen humanitárius szempontból fontos volna, hogy ne élőlényt fejelj le (vagy csak akkor, ha bizonyítottan egy seggfej), és ne olyan tárgyat, amiben kárt tehetsz ezzel. egy sima, fehérre mázolt fal tökéletes.