voltam ma tolkienofil órán, ahol meglepő módon középfölde mitológiájáról volt szó. bár a galadriel-szűz mária kapcsolat kicsit súlyos volt így elsőre, de rövidesen belemelegedtem az asszociatív gondolkodásmódon nyugvó bölcseletbe. mindenesetre mint ilyenkor mindig, sajnáltam utána, hogy ez csak egy álomvilág, és nem abban élek, például mert ott történnek csodák, van varázslat meg mindennemű fincsi misztériumok; vannak abszolút dolgok, rettenet nagy diverzitás, meg hát úgy egyáltalán: van egy-egy viszonylag jól definiált jó és rossz oldal. mikor elmerülök egy-egy ilyen koherens világban, fura érzés tőle elszakadni, visszatérni onnan: valahogy színesebbnek tűnnek az ottani dolgok, mint a moszkva tér a szemerkélő esővel és fürtökben csüngő csövesekkel. ilyenkor mindig végigfut az agyamon az a gondolat, hogy milyen frankó is lehet egy olyan világban élni, ahol egyértelmű, hogy mit kell tenni és mit nem, a szép az gyönyörű, a gonosz pedig tapintható. tolkien jófej volt a karaktereivel, sokkal egyértelműbb és ezáltal élhetőbb kontextusba helyezte őket, mint ez a csodálat itt körülöttünk. aztán arra is rájöttem persze, hogy ez a gondolatmenet egy épületes baromság.
először is: továbbra sincs semmi bizonyítékom rá, hogy momentán nem álomvilágban élek, de még ha így is volna, úgysem fogom föl, úgyhogy akár élhetnék abban is - doszt mindegy. másodszor: csodákra és varázslatra vágyom, de ha megpróbálom megfogni ezeknek a lényegét, észre kell vegyem, hogy abban a másik világban ezek nem csodák, nem kivételes dolgok, a világ alapvető felépítéséből fakadnak. innen fogva lehet, hogy csodák történnek körülöttem, csak én nem hívom annak. felfoghatnám így is. harmadszor: nem tudom, mennyire élvezném, amikor éppen orkok zabálnak föl elevenen. akkor már inkább tíz perc moszkva tér, békávé és állott napközistea. tulajdonképpen nem az a lényeg, hogy szívesen élnék egy másik világban, hanem az, hogy azért vágyom rá, mert nem ott élek. azaz: tulajdonképpen tökéletes helyen van teljes középfölde ott, ahol van, és én is. úgy, hogy egy könyv, vagy egyéb művészeti alkotás, mint kapu szükséges a belépéshez, megvan az a távolság, ami miatt lehet szeretni és különlegesnek tartani egy másik világot.
persze azért az nem mindegy, hogy minek is akar az ember olyan gyakran nemott és nemúgy lenni, mint ahol és ahogy. hát nem tudom. ilyenek vagyunk. ez a folytonos vágyakozás, ez valamiért nagyon kell az embernek. meg valamiért arra a szenvedésre is gyárilag nagyon bukunk, amit egy szeretett, vágyott dolog hiánya nyújt. mekkora hülyeség.
napi tipp:
zöld tea. sok. mindennap. mint szokás. egyrészt baromi finom, másrészt baromi sok benne az antioxidáns, azaz az öregedésnek ellent tartó szervesasanyag, harmadrészt meg gyorsítja az anyagcserét, ezáltal az elhízás ellen is jól használható. persze ha valakinek alapból túl pörgós az anyagcseréje, annak nem ajánlatos tovább fújnia a parazsat. szóval ezt szürcsölik ezek japán csávók. élnek is sokáig.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.