hát sajnos...

minden értelmes ember számára csontig lerágott téma a tolerancia. nagy általánosságban olyasmi gondolatokra bírunk jutni, mint hogy alapvetően toleranciát kéne tanusítsunk minden embertársunk iránt, egészen addig, amíg nekünk, illetve egyéb embertársaiknak kárára nem tesz. ez baromi szépen hangzik, csak éppen az van, hogy ez nem így működik, nemhogy azok körében nem, akik még életükben nem gondolkoztak ilyesmin, de még azok körében sem, akik őszintén hiszik magukról, hogy mivel ezt vallják, így is cselekszenek. a tapasztalat azonban az, hogy sok esetben hiperliberáliséknál is kibújik a szög a zsákból, ha a tettet nézzük, nem a szót.

vegyük például a rossz tapasztalatokból származó előítéleteket. tegyük föl, hogy minden ember, akit ismerünk, és pistinek hívnak, ritka nagy köcsög volt velünk szemben eddigi életünk során. nem csoda, ha ezek után húzódunk a következő pistitől, még azelőtt, hogy tanúbizonyságot tehetne róla, hogy köcsög-e, vagy sem - azaz előre intoleránsak vagyunk vele szemben. kicsit életszerűbben: én sem fogom többet kitenni a pénzemet egy úgymond rosszarcú ember elé, még akkor sem, ha konkrétan ő még sosem lopott tőlem. és azt kell mondjam, hogy sorry, nem engedhetem meg magamnak, hogy mindenki mániákus és álszent tesztelgetése miatt ne tudjak túlélni.

a másik gond ezzel a fent emlegetett, szószékekre kívákozó sablonmondattal, hogy nincs róla szó benne arról, hogy az illető ember, mikor kárt tesz, akkor tudatosan teszi ezt, vagy csak simán hülye, esetleg egyéb handycapje van. azaz tegyük föl, hogy pistike nem azért dobja el lazán az összes szemetét az utcán, mert imád környezetszennyezni, hanem mert nem volt szülői mintája egyébre, vagy túl buta volt, hogy felfogja mondjuk az iskolában a témában elhangzó szentbeszédeket (már amennyiben voltak ilyenek), az pedig, hogy magától jusson arra a következtetésre, hogy ezt nem kéne tennie, értelmi képességei folytán teljesen elképzelhetetlen. ez esetben pistike nem hibáztatható, ő csupán a kor és a véletlen áldozata. ettől függetlenül eldurran az agyam, ha valaki így viselkedik, és akkor is rosszallást érzek, ha ordít az emberről, hogy tudati szintje alig haladja meg egy tengeri algáét.

hát, ha már csak ezzel a két kis nekifutással is aláástam a gondolatban magamról kialakított liberális-glóriás képet, igazán jöhet még egy kis ráadás. rájöttem ugyanis az utóbbi pár napban ért tapasztalatzuhatag okán, hogy amivel szemben a leginkább intoleráns vagyok, ami teljesen ki tud készíteni, és amiért csípek-rúgok-harapok, az maga a mások részéről tapasztalt intolerancia. azt hiszem, hogy ezt a gondolati inkonzisztenciát csak úgy tudnám feloldani, ha képes lennék tolerálni az intoleranciát. azaz mindenkit elfogadni olyannak amilyen, nem csak egy-egy barátnőm hisztijét ideértve, hanem mondjuk azt is, aki épp szétver, mert zsidó/néger/cigány/keresztény/arab/sapkás/nemsapkás vagyok. nagy feladat, asszem csak olyasfajta fószereknek sikerült eddig, mint jézus, vagy buddha, de hát fiatal még az idő; a végén még sikerül. mindemellett, mivel nem óhajtok vallást alapítani, miután ezt elértem, az életképességem megóvása érdekében határt kell szabnom abban, hogy a velem szemben fennálló intoleranciát milyen szintig érdemes viselni, mikortól van értelme a védekezésnek, és milyen formában. ugyanis elfogadás ide vagy oda, nem azt tartom sorsomnak, hogy minden vadbaromnak én legyek a gumiszobája.

napi tipp:

hölgyek! ne higgyétek, hogy attól, hogy kiszedetitek a szemöldökötöket, aztán egy pornósztáros ívű csodát tetováltattok oda helyette, szebbek lesztek, amennyiben amúgy 130 kiló fölött vagytok, és nem átallotok ennek ellenére topban megjelenni. azt is jó tudni, hogy az alapozóval lekent, orbitális méretű pattanás az nem úgy néz ki, mint ha nem lenne ott semmi, hanem úgy, mint egy alapozóval lekent orbitális méretű pattanás.